Éppen lefeküdtünk volna, mikor az asszony szólt, hogy ég a lámpa a garázsban. Kinézek és látom ám, hogy négy markos roma legény serényen hordja kifelé a cuccaimat, aztán rakják az utcán ácsorgó teherautóra ezerrel. Kapom a telefont, hívom a rendőrséget, de azt mondja egy zsernyák, hogy momentán egy szabad kocsijuk sincs, de nyugi, amint lesz, jönnek, és már le is tette. Nekem meg a fejembe szaladt az adrenalin azonnal, úgy hogy ismét felhívtam a szervet. Mondom neki, az előbb telefonáltam, hogy jöjjenek, de már nem kell sietniük. Ugyanis fogtam a puskámat, és lepuffantottam mind a négyet, helyszínelni meg tényleg ráérnek később is. No, le se tettem a kagylót, négy rendőrautó már ott is volt a házunk előtt, plusz a mentő. El is kapták a betörőket ízibe. Az egyik rendőr, aki velem is hajlandó volt szóba elegyedni megjegyezte: - Mintha azt mondta volna, hogy lelőtte mind a négyet. Mire én: - Maguk meg valami olyasmit mondtak, hogy nem tudnak küldeni senkit . . .
Az apa hazaér a munkából, és benyit a lánya szobájába. Egy levelet talál az ágyon, remegő kezekkel olvasni kezdi. Kedves Apa! Nagyon sajnálom, de elszöktem az új barátommal. Megtaláltam az igazi szerelmet. Nagyon aranyos, izgalmas piercingjei, sebhelyei, tetoválásai vannak, és egy hatalmas motorja. Terhes vagyok, és Ahmed azt mondta, hogy igazán boldogok leszünk az erdőben, a lakókocsijában. Több gyereket is akar tőlem. Már tudom, hogy a marihuána nem káros, ezért azt fogunk termeszteni magunknak és a barátainknak. Ők védenek bennünket. Közben majd imádkozunk hogy Ahmed AIDS-e javuljon. A pénz miatt ne aggódjatok. Ahmed lebeszélte Jamal-lal, hogy szerepelhetek a filmjeiben. Sőt, kétszer annyit kapok, ha több pasival csinálom, vagy lóval. Üdvözöl, szerető lányod U.i.: Apa, ez természetesen nem igaz, a szomszédban vagyok, és TV-zek. Csak meg szerettem volna mutatni neked, hogy van rosszabb is annál, mintha a Fradi kikap a Kecskeméttől.
Két barát találkozik a városban. Az egyiknek egy hatalmas lilás-fekete monokli díszeleg a szeme alatt. - Te, barátom! Mi történt veled? - Ismered a feleségem… - Igen ismerem, de… - Tudod milyen… - Tudom, de akkor is, mi történt? - Szemen vágott egy fagyott csirkével! - Ne már! És miért tette? - Épp a hűtőben matatott, bedőlve, miniszoknya volt rajta. Nem bírtam magammal, felhajtottam a szoknyáját és beraktam neki! - És ezzel mi a baj? Nem szereti hátulról? - Dehogynem! Csak nem a TESCO-ban!
Egy városi megy át a falun az autójával, egyszer csak látja a felírást a parasztház falán: “Eladó.” Bemegy és mondja a gazdának, hogy megveszi, és ahogy körbetekint, lát mindenféle állatot, disznót, tyúkot, borjút, kecskéket és még három méhkast is. Erre szól a városi, ha megveszem a gazdaságot nekem azok a méhkasok nem kellenek. Nem? Szól a paraszt. Pedig ezek idomított méhek, nem csípnek csak a mézet hordják ide! -de ha akarja,kipróbálhatjuk. Vetkőzzön le meztelenre! -kikötöm magát a diófához, kiengedem a méheket és ha egy is megcsípi, megkapja a gazdaságot ingyen! A városi beleegyezik és hagyja magát kikötni a diófához. A paraszt tovább csinálja a dolgát és egy óra múlva odamegy a városihoz. Látja, hogy szegénynek a feje balra lóg, sápadt, gyötrődött az arca… Megkérdi tőle : - No csíptek-e a méhek? Erre rekedt hangon szól a városi : - A méhek nem csíptek, de a borjú, már nyolcszor volt szopni.
- De szép ez a szobor! Honnan van? - Én magam faragtam ki egy hatalmas kőtömbből. - És honnan tudtad, hogy benne van?
Amikor Joe a barátja farmján nyaralt, nagyon megtetszett neki a fejõgép. Nézte a barátját, ahogy ráhúzza a gumicsövet a tehén tõgyére, és bekapcsolja a gépet. A masina kattogott és zúgott, aztán néhány másodperc múlva finoman szívni kezdte a tejet egy nagy tartályba. Aznap este Joe kiosont a tehénistállóba. Mire odaért, már kõkeményen felállt neki. Gyorsan bedugta a csõ végére, és bekapcsolta a fejõgépet, hogy megtudja milyen érzés. Két óra múlva a barátja felébredt a fejõgép zajára. Kirohant az istállóba, ott találta a Joe-t a földön fetrengve, nyöszörögve, kifordult szemmel. - Az ég szerelmére - rimánkodott Joe. - Kapcsold ki, kapcsold ki ezt a rohadt fejõgépet! - Mi a jó fenét csinálsz itt? - érdeklõdött döbbenten a barátja. - Bedugtam a farkamat a gépedbe, mert kíváncsi voltam, milyen érzés. Most mentem el hatvanadszor, és nem tudom kikapcsolni! Barátja a vállát vonogatta: - Én sem tudom kikapcsolni. - Hogyhogy nem? - kérdezte Joe, és hatvanegyedszerre is elélvezett. - Automata - felelte a barátja. - De ne izgulj, csak húsz literre van beállítva!
Én igazán soha nem értettem meg, miért különböznek annyira a férfi és női szexuális szükségletek. És soha nem értettem meg azokat a Vénusszal és Marssal kapcsolatos dolgokat. Ugyanúgy nem értettem, hogy a férfiak miért gondolkodnak fejjel, a nők viszont szívvel. És a végén, soha nem értettem, hogy miért csökken a női szexuális vágy a nagy Igen kimondása után. Egyik este, múlt héten, feleségemmel feküdtünk az ágyban. Már lángolt a vágy és a hormonok, amikor mondta: - Nem tudok most, nincsen kedvem… Csak akartam, hogy megölelj egy kicsit. - Miii??? – mondtam – ez most mit jelentsen? És akkor kimondta a mondatot, amelytől fél minden férj a bolygón: - Te egyszerűen nem érted az én érzelmi igényeimet, amelyekre szükségem van, mint nőnek, hogy kielégítsem a te férfi testi szükségleteidet. Furcsa arckifejezésemre csak azt mondta: - Hát nem tudsz szeretni egyszerűen magam miatt, és nem csak azért, amit az ágyban csinálok veled? Rájöttem, hogy nem lesz semmi, elfordultam és elaludtam. A következő nap felhívtam a főnököm és kivettem egy szabadnapot, hogy egész nap a feleségemmel legyek. Elmentünk ebédelni, aztán elvittem egy nagy bevásárlóközpontba ahol egy fél emeletnyi női ruha üzlet volt. Körbe mentem vele, amíg kiválasztott néhány drága ruhát. Nem tudtaeldönteni, hogy melyiket vegye meg, így mondtam, hogy megvesszük az összeset. Cipőt is akart, amelyik illik a ruhához, mondtam hogy vegyünk mindegyik ruhához valót. Elérkeztünk az ékszerboltig, ahol választottam gyémánt fülbevalókat. Mondhatom, hogy itt már naagyooon izgatott volt. Biztos arra gondolt,hogy a csőd szélén vagyok. Arra gondoltam, hogy próbára tesz, amikor kérte a tenisz csuklópántot,mert még soha életében nem fogott teniszütőt. Biztos gondolkodásba ejtettem, amikor így válaszoltam: - Persze, drágám. Szerintem már közel volt a szexuális csúcshoz az óriási izgalomtól. Végre mosolyogva szólt: - Azt hiszem, hogy ennyi lesz. Menjünk a pénztárhoz. Alig bírtam ki, hogy ne röhögjek, amikor válaszoltam: - Nem tudok most, nincsen kedvem. Az arca eltorzult és teljesen elsápadt: - Miii??? Akkor elmondtam: - Csak azt akartam, hogy az öledben tartsd egy kicsit ezeket a ruhákat… Te egyszerűen nem érted az én pénzügyi gondjaimat,amelyekkel meg kell küzdenem, mint férfinak, hogy kielégítsem a vásárlási vágyadat, mint nőnek. És amikor rám nézett, úgy, mintha ölni akarna, hozzátettem: - Hát nem tudsz szeretni egyszerűen magam miatt, és nem csak azokért a ruhákért, amiket veszek neked? Szóval, ma este sem lesz szex. . .
Kedves "napiszar"! Egy kedves barátom írta ezt a verset egy jobb pillanatában... Szerintem elég jó lett és úgy vélem, hogy szellemiségében is illik az oldalhoz! 🙂 A szerző is nagy napiszar rajongó, úgyhogy biztosan örülne, ha viszontlátná az oldalon, de ő sose venné a bátorságot, hogy beküldje alkotását... Ha az ember megfelelően részeg, Akkor már nem a méret a lényeg… Még az sem, kell, hogy a dolog jó legyen, Csupán kellően boldoggá tegyen! Lehet ott mélytorok, s nyali-fali A fő, hogy ne tudd, ki a „pasid”! Másnap lehet, hogy nagyon megbánod, De akkor már mindegy – ezt belátod! Megfogadod, hogy soha többet! – ez tuti! De mire feleszmélsz jön megint a „buli”… Ám vigyázni kell, mert megfertőzhetnek minket!! És akkor jön a szifilisz, az AIDS meg a tripper…! Őszintén, kinek kell e sok büdös nyavalya? Egyszerűen húzz inkább gumit a farkadra! Remélem, hogy a leckét megtanultátok, És gyerekek, ti már csak okosan hágtok! Szerző : T. S. R.
Amint látom a képviselő úr, éppen azon töri a fejét, hogyan tudna segíteni az országon 🙁
Már régóta tervezgetem,hogy randira hívok egy lányt,de soha nem volt elég bátorságom. Végül is egy nap összeszedtem minden bátorságomat,és beszéltem a lánnyal. Ő nem ellenezte a dolgot , és megbeszéltünk egy szombat esti vacsorát. Péntek este a a haverjaimmal elmentünk megünnepelni a dolgot . Túlzásba vittük az alkoholfogyasztást, de nagyon. Szombaton nagyon rosszul voltam, húszpercenként szaladgáltam a klotyóra hányni vagy fosni. Néhány órával később a hányást már töröltem programból, de a rendszeres WC látogatást még nem. A randit ennek ellenére nem akartam lemondani ,mert féltem ,hogy nem lenne bátorságom még egyszer elhívni a lányt. Így hát találkoztunk az állomáson és bevonatoztunk a városba. Az étteremben már az előétel közben bocsánatot kértem és elviharzottam WC-re. Ezután az előételt már megszakítás nélkül tudtam folytatni, de a következő fogás közben ismét el kellett mennem. A desszert alatt ismét késztetést éreztem , de nem akarta nevetségessé tenni magát az állandó WC-re rohangálással, így inkább visszatartottam. A dolog pár perc múlva elmúlt , ám ekkor így éreztem, hogy némi gáznemű anyag készülne távozni belőlem. Úgy döntöttem, hogy szép óvatosan kiengedem ott az asztalnál. Szerencsétlenségemre a gázzal együtt némi meglepetés is érkezett. -Na, most szarban vagyok - gondoltam (és éreztem is). Ahelyett, hogy kiszaladtam volna a WC-re, inkább megkapaszkodtam a székben és egy kicsit megemelkedtem,hogy minél kevésbé nehezedjek rá az ,,ajándékra''. Ezt a jóga-pózt fenntartottam a desszert végéig, és közben erősen gondolkodtam , mit tehetnék, mielőtt érdekes illatot kezdene árasztani, illetve a nadrág kívülről is is megmutatná, hogy mi rejtőzik benne. Igen gyorsan fizettem,és távoztunk az étteremből. Az állomás felé úgy mentem mint egy cowboy a lány szórakoztatására. Az állomás felé menet egy bolt mellett haladtunk el amikor életmentő ötletem támadt. -Nem lenne gond, ha beugranék megvenni a mellényt amit már egy hete kinéztem magamnak? - kérdeztem. -Rendben, legalább én is körülnézek egy kicsit - mondta. Szerencsére a férfiosztály balra, a női pedig jobbra volt. Így hát szétváltunk. Felkaptam az első mellényt amit megláttam és kerestem egy nadrágot ami leginkább hasonlít az enyémhez,hogy ne vegye észre a csalást. Gyors odamentem a kasszához és odasúgtam a árusnak: -csak a nadrágot! - közben végig a lányt figyeltem nem-e látta a trükköt. Fizettem, és a lánnyal együtt mentünk ki az állomásra. Felszálltunk a vonatra ,és találtam két szabad széket egy kocsi közepén. Leültettem a lányt és azonnal siettem a WC-re. Amikor odaértem,azonnal levettem a nadrágom össze tekertem és úgy ahogy volt kidobtam az ablakon. -Ezt is megoldottam - gondoltam magamban és elmosolyodtam. Ekkor belenézek a szatyorba,hogy kivegyem az új nadrágot, és akkor látom,hogy csak a mellény van benne!!! Kedves Napiszar olvasók képzeljék magukat az én helyembe!!!